1Korinthus 15:19 RÚF
19 Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
 
Az élet sokkal több annál, amit az öt érzékszervünkkel megtapasztalhatunk belőle. Az idézett Igevers szövegkörnyezete a Krisztus feltámadásának egyik szerves következményéről beszél, történetesen, hogy mindazok, akik Krisztusban vannak az újraszületés miatt, szintén feltámadnak, a testük vonatkozásában. Mivel az újjászületett emberi szellemnek örök mennyei élete van, ezért Isten kegyelméből az elpusztíthatatlan, megmarad örökre, mivel Krisztus örök életét kapta ajándékba.. az 1Korintusi levél 6. részében a 17. versben ezt állítja Isten Igéje:

“Aki azonban az Úrhoz kapcsolódik, az szellemben egyesül vele.”
Ennek értelmében az új teremtés egy valóságos és addig nem létező mennyei lénnyé válik, akit Isten gyermekének nevezünk. Az Isten Szent Szellemének és az emberi szellemnek az egyesüléséből megszülető új teremtménnyé lesz, ahogy a 2Korintus 5,17-ben olvashatunk róla. Ennek az új teremtménynek, akivé váltál Isten kegyelméből, ha elfogadtad az Úr Jézus Krisztust Uradnak és Megváltódnak, tehát ennek a mennyei lénynek, örökkévaló élete van. Nem önmagában, hanem Isteni ajándékképpen!!! Mikor a fizikai tested meghal, akkor ez az új teremtmény azonnal a mennyekben találja magát, ahonnan származik! Szokták mondani, „ milyen formában, ha nincs teste?” Nos, megnyugtatlak, az Atya Istennek sincs teste mégis örökké él, az angyaloknak sincs, sőt a démonoknak sincs.. szóval a fizikai testünk csak egy ház, amivel a földi, fizikai világhoz kapcsolódhatunk, erről írt Pál apostol a

2Korintus 5, 1-ben
,

„Tudjuk, hogy ez a „sátor”, amelyben itt a földön élünk — vagyis a testünk —, egyszer el fog pusztulni. Isten viszont örök lakóhelyet készített számunkra a Mennyben, amelyet nem emberek építettek.”


A belső emberünkkel pedig a láthatatlan világhoz kapcsolódunk! ( Ezért van, hogy a démonok pl. testet keresnek, mert szeretnének a fizikai világban megnyilvánulni, de test nélkül ez nem megy.) Szóval ennyit röviden arról a meséről, amit némelyek hisznek, hogy az emberi szellem és lélek a testi halál bekövetkezésekor egyfajta álomba vagy öntudatlanságba merül! János apostol még tovább megy, első levelében az első levél, harmadik részének, második versében leírja, hogy:
 
„2 Kedveseim, igaz, hogy most Isten gyermekei vagyunk, de még nem tudjuk, hogy majd mivé leszünk. Csak azt tudjuk, hogy amikor Krisztus visszajön, mi is hozzá hasonlóvá válunk, hiszen meg fogjuk látni őt teljes valójában! „
Tény, hogy Isten gyermekei vagyunk, de ennek folytatása is van, csak nem tudjuk, hogy „mivé leszünk”, ezt majd akkor tudjuk meg, amikor visszajön és az itt hagyott földi sátorházunkat, azaz a testünket feltámassza a halálból! Tehát visszatérve a kezdő Igénkre, ha csak ebben az életben reménykednénk Krisztusban valóban minden embernél nyomorultabbak lennénk, mert azok az emberek, akik nem ismerik az Úr Jézus Krisztust, teljesen tudatlanok a halál utáni sorsuk felől, többnyire vagy nem gondolnak bele, vagy ateista/materialisták, és abban hisznek, lévén ez is egy hit, hisz tudományosan nem bizonyítható, hogy egy szép napon a semminek kedve támadt a létezésbe jönni és annyira túlfeszítette ez a gondolat ezt a semmit, hogy hirtelen egy nagyot robbant és hosszú de nagyon-nagyon hosszú évmilliárdok alatt értelmes és végtelen sokszínű életbe szervezte saját magát.. így ők azt várják, hogy miután azt a néhány évtizedet amit e földön élnek, vagy így vagy úgy leélik és megszűnnek létezni, így csak ebben a szűkös földi dimenzióban gondolkodnak, nyomorultak bizony, de azok az Isten gyermekei még nyomorultabbak, akik csak szintén ebben a földi életben reménykednek Krisztusban!
 
2022. szeptember. Felvidék

Written by Jó az Úr

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.