2 Timóteus 3, 1-5 ( EFO)
Értsd meg, hogy az utolsó időkben nehéz lesz helytállni. 2 Az emberek ugyanis énközpontúak lesznek, akik csak magukat és a pénzt szeretik; dicsekvők lesznek és büszkék, akik gonosz dolgokat mondanak másokról; szüleiknek nem engedelmeskednek; hálátlanok és istentelenek. 3 Hiányozni fog belőlük a mások iránti szeretet, nem akarnak majd megbocsátani, szívesen mondanak rosszat másokról, mértéktelenek és féktelenek lesznek, akik gyűlölik a jót. 4 Elárulják majd a barátaikat, gondolkodás nélkül vakmerően cselekszenek, büszkék lesznek, és nem Istent szeretik, hanem inkább az élvezeteket hajszolják. 5 Eközben megtartják ugyan a vallásosság külső látszatát, de a valódi istenfélelem erejét elutasítják. Maradj távol az ilyen emberektől, Timóteus!

Nem szeretnék vészmadár lenni, ( van belőle elég a világhálón és általában), a témáim, amikkel foglalkozom Krisztus Jézusnak, Uramnak és Megváltómnak a totális diadaláról szólnak, de mikor ezt az igeszakaszt olvasom, mindig összeszorul a szívem, hogy mennyire de mennyire helytálló ténymegállapítások ezek. Látom, hogy minden egyes kijelentés tűpontosan helytálló. És valóban, „Értsd meg, hogy az utolsó időkben nehéz lesz helytállni.” Miért kell ezt megértenünk? Miért kellett Timóteusnak is megértenie? Mert ha nem értjük meg, akkor amint a „test” hajlamos rá, elkezdünk egy elengedett és csak a világ impulzusaira koncentrált életet élni, ami bizony leggyakrabban nagyon sokba kerül, még a hívőnek is, akár az életébe is. És amint közeledünk az utolsó idők, utolsó perceihez ez a helytállási nehézség egyre nyilvánvalóbbá lesz, ahogy a világ, amint meg van írva, egyre fokozódva sötétebbé válik, olyannyira, hogy közvetlenül az Úr Jézus Krisztus visszajövetele előtt, az emberek olyanná változnak szellemi/lelki karakterükben, mint volt Noé napjaiban, ahogy az Úr mondta is a Lukács evangéliuma 17, 26-banÉs miként a Noé napjaiban lett, úgy lesz az ember Fiának napjaiban is. (Károli)” Milyen is volt akkor, mi a legjellegzetesebb vonás?
1Móz. 6.5 (REF)Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz,” Elképesztő állapot, el tudjátok képzelni ezt? Hogy az ember nem csak néhány, hanem MINDEN SZÁNDÉKA ÉS GONDOLATA szüntelenül csak gonosz?! Én nagyon nehezen, mert még a legaljasabb emberről sem mondhatjuk el, hogy nincs egyetlen ép gondolata és szándéka.. de az utolsó idők végén ez ilyen lesz! És a fentebb említett
1Mózes 6,5-öt megelőző
4. versben azt állítja, hogy az emberi genomkészlet keveredett, bukott lények, szellemi lények, gonosz angyalok az emberek lányaival szexuális kapcsolatba léptek és azok utódokat szültek nekik.. Tehát mikor Noé és családja elkezdte építeni a bárkát 120 éven át, egy ilyen miliőben tette, legjobb tudomásom szerint, amikor megállapította Isten, hogy Noé volt igaz ember ebben a nemzedékben, akkor itt a héber nem erkölcsi fedhetetlenséget ért az igaz „cadik” szó alatt, hanem, hogy Noé és fiai és felesége egy csoda folytán megmaradt embernek, tehát nem részesedett, valahogy elkerülte ezt a génkeveredést. Így ő és családja tiszta volt. Persze ezt meg kell még vizsgálni jobban és nem készpénznek elfogadni, de így már érthetővé válik, hogy hogyan lehetséges olyan „emberi” lény, akinek nincs egyetlen ép szándéka és gondolata sem, csak „szüntelenül” azaz folyamatosan, megállás nélkül gonosz! És efelé tart a jelenlegi emberiség is.. Olvassátok csak el még egyszer a
2Timóteus 3, 1-5 szakaszt és hasonlítsátok össze a mai világban tapasztalt magatartás, szándék jelenségekkel… csak néhány ezekből: „énközpontúak, csak magukat és a pénzt szeretik, gonosz dolgokat mondanak mindenkiről és mindenről, hiányozni fog belőlük a mások iránti szeretet, nem akarnak majd megbocsátani, szívesen mondanak rosszat másokról, mértéktelenek és féktelenek lesznek, akik gyűlölik a jót, büszkék lesznek, és nem Istent szeretik, hanem inkább az élvezeteket hajszolják.” Nos, azt hiszem ezt nem is kell bebizonyítani, hogy efelé tartunk. Kérlek nézzétek el nekem, hogy ilyen keserves és negatív témát dobtam fel, de ez is hozzátartozik az Igéhez és a körülöttünk lévő világ dolgaihoz! Bátorítson minket az Ige: 1János 4,4 (EFO)Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van.

2022. június, Felvidék

Tagged:

Written by Jó az Úr

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.