2Péter 1,2-3 (EFO)
Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, üdvözletét küldi mindazoknak, akik velünk együtt ugyanazt a drága hitet kapták Istenünk és Üdvözítőnk, az igazságos Jézus Krisztus által.
2 Mind több és több kegyelem és békesség töltsön be titeket azáltal, hogy Istent és Urunkat, Jézust, személyesen és egyre mélyebben megismeritek.
3 Az ő isteni hatalma mindennel megajándékozott bennünket, ami ahhoz szükséges, hogy Isten tetszésére és dicsőségére éljünk — azon keresztül ajándékozott meg, hogy egyre jobban és bensőségesebben megismerjük őt, aki a saját dicsőségébe hív bennünket.
Több az igaz és győztes élethez rendkívül nagy horderejű és fontos kijelentést találunk ebben a néhány „péteri” igeversben, pl. hogy minden egyes Isten gyermeke ugyanazt a drága hitet kapta, ( Isten hitét) mint az első apostolok, hogy mindennel meg lettünk ajándékozva, ( így múlt időben), ami ahhoz szükséges, hogy az Úr tetszésére és dicsőségére éljünk. Ezekről órákon át lehetne beszélni, avagy egész könyveket lehetne ezekkel a témákkal megtölteni, de most különösképpen és röviden szeretném megemlíteni a második és a harmadik vers végén kinyilatkoztatott igazságot, történetesen, hogy „Istent és Urunkat, Jézust, személyesen és egyre mélyebben megismeritek.” avagy a harmadik versben, „hogy egyre jobban és bensőségesebben megismerjük őt,”!
Ezekhez a feltételekhez köti ugyanis mind azt, hogy egyre több és több kegyelem és békesség tölt be minket, mind pedig azt, hogy az Úr tetszésére és dicsőségére tudjunk élni itt a földön! Tehát, ahhoz, hogy mind ezek a nagyszerű lehetőségek valósággá váljanak az életünkben,
meg kell ismernünk a Mennyei Édesatyánkat:
1, személyesen
2, egyre mélyebben
3, egyre jobban
4, egyre bensőségesebben
 
Nos, tényleg csak nagyon röviden a négy módról, ahogy meg kell ismernünk a Mennyei Atyánkat! Az első kérdés, hogy létezik-e,
olyan Isten gyermeke, akiben benne él az Úr Szelleme, újra született Krisztusban, ennek ellenére nem ismeri a benne élő Teremtőjét?
Persze létezik, hisz ha mindenki ismerné Őt, aki az Ő gyermeke, akkor nem íratta volna a Szent Szellem Péter apostollal ezeket a sorokat.
Ha valaki újraszületik Krisztusban, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ismeri is Őt! Mint ahogy, lakhatsz úgy valakivel, hogy minden nap találkoztok, de mégsem ismeritek egymást, mert a megismerés egy hosszú, személyes és időigényes folyamat. Tudsz róla, hogy van, hogy ott lakik veled, de nem kommunikálsz vele, nem érdeklődsz felőle, így nem ismered a lakótársadat, vagy gyermekedet, házastársadat vagy akárkit, aki a környezetedben él! És már meg is adtuk a legfontosabb választ az Úr megismerésének módjára, „beszélgetni vele” elmélyülten, minden időben! Egyáltalán időt szánni erre!
És ez bizony lemondásokkal jár! Lehet a testi természeted vágyna egy filmsorozatot nézni, a világ híreit hallgatni, egy szórakoztató könyvet olvasni, moziba menni, és hasonlók, de te mégis úgy döntesz, hogy a Mennyei Édesatyával töltöd ehelyett az időt, mint Mária, aki a sürgés-forgás helyett csak leült Jézus lába elé és hallgatta Őt, és az Úr azt mondta, hogy „ Mária a jobbik dolgot választotta, nem is veszik el tőle soha”!
( lásd: Lukács 10, 38-42)
Ha ezt teszed, akkor bizony megvalósul a te életedben is, hogy Istent, Édesapukádat egyre személyesebben, mélyebben, egyre jobban és bensőségesebben megismered és ennek szerves következményeként, az isteni hit, ami az apostolokban is volt elkezd ugyanúgy munkálkodni rajtad keresztül, jelekben és csodákban, egyre több és több kegyelem és békesség tölt be téged, tehát a legdurvább élethelyzetekben is győztes és nyugodt maradsz, megtapasztalod azt a természetfeletti „mennyei” ellátottságot, amivel Ő megajándékozott mindenkit Krisztusban, így neveted a drágaságot és nem tud semmi megijeszteni, se járvány, se háború, se gazdasági összeomlás/válság, se drágaság se semmi ezen a világon!!!
Vágysz erre? Akkor beszélgess az Úrral, szánd oda magad Neki!
 
2022. augusztus, Felvidék
Tagged:

Written by Jó az Úr

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.