Zsidó 12,1-2 (EFO)
A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért mi is dobjunk le magunkról minden terhet, amely akadályoz bennünket a futásban, s még azokat a bűnöket is, amelyek olyan szívósan tapadnak ránk és elgáncsolnak! Kitartással fussuk végig az előttünk lévő versenypályát! Közben le ne vegyük a szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője! Ő azért az örömért, amely várt rá, elszenvedte még a kereszten való kivégzést is, és nem törődött a szégyennel, amelyet ez jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán.

És valóban, a hit embereinek hatalmas serege vesz körbe minket, kiköszönnek ránk a Szentírásból, az egyház történelemből, a mindennapjainkból, és hiszem, hogy mikor reggel vagy bármikor belenézünk a tükörbe, akkor egy ilyen hit embere néz vissza ránk! Ha egy-két szóval kellene leírnom, hogy mi az a konzekvencia, amit a hit embereinek az életéből levonhatunk, és ez által valóban bizonyítást nyer, hogy „ Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit.”, akkor azt mondhatnám, hogy az Isten szavába vetett végtelen, szélsőséges bizalmat és szavai felsőbbségének biztos tudatát, a körülmények és általában az anyagvilág felett! A végeredmény mindig ugyanaz… a láthatatlan győzedelmeskedik és felülírja a láthatót, Isten szava beteljesedik és megtörténik a csoda! A fent idézett igeszakaszban azt olvassuk, hogy „ Ezért mi is dobjunk le magunkról minden terhet, amely akadályoz bennünket a futásban, …  Tehát miért is dobjunk le minden terhet és megkörnyékező bűnt? Mert ha ezt nem tesszük meg, akkor a hit, amit Istentől kaptunk ajándékba az újjászületésünkkor, azaz Isten saját hite, nem tud felszabadulni bennünk, egyszerűen mi magunk leszünk az akadályai az isteni csoda megtörténtének az életünkbe, mindegy miről van szó, legyen az egy szörnyű betegségből való gyógyulás vagy egy szétesőben lévő kapcsolat, vagy pénzügy vagy bármi, amit az ördög ránk próbál erőltetni! Érdekes gondolat, hogy a zsidó levél szerzője, aki végső soron a Szent Szellem, külön kiemelt bizonyos bűnöket, az által, hogy hangsúlyosan említi meg „még azokat a bűnöket is, amelyek olyan szívósan tapadnak ránk és elgáncsolnak!” Gondolom ez mindenkinél más és más, van aki ebben gyenge van aki meg abban, de pontosan tudod saját magad is, anélkül, hogy külön kellene említeni személyesen neked, hogy mely bűnök azok. Buzdít és kér téged az Úr, hogy egyszerűen dobd, vagy hajítsd el, mint egy Krisztus által legyőzött és felesleges koloncot! Hogyan maradjak meg e bűnök újra és újra visszatérése nélkül? Hogy ne gáncsoljanak el minduntalan?
A 2. vers megadja a választ rá, „Közben le ne vegyük a szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője!” Amire figyelsz, azon gondolkodsz, amin gondolkodsz azt fogod érezni és cselekedni is! Tehát szorosan figyelj Jézusra, azaz
le ne vedd a szemedRóla! Gondolkodj, elmélkedj rajta, Igéjén, szerelmén, kedvességén, megváltásán, gondviselésén, szavain!
Mikor ezt teszed, akkor megtapasztalhatod, amit itt olvasunk. Jézus Krisztus az Urunk és Megváltónk nem csak elkezdi, hanem be is végzi a hitünket, azaz megtörténnek azok a dolgok és nagyobbak, amiket az Úr tett, mikor itt járt a földön és ahogy azt ígérte is a János 14,12-ben!

2022. július, Felvidék

Tagged:

Written by Jó az Úr

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.