A megtérés nem egy érzés, a görögben ‘μετάνοια’ metanoia” a gondolkodás megváltoztatását jelenti és egy időbeli hosszadalmas folyamat. Mikor az ember Isten kegyelméből hitre jut, akkor történik egy nagy ”műtét” a belső embere, a szelleme, újjá teremtődik a Szent Szellem által, erről beszélt Jézus a
János 3 ban Nikodémussal és a 2Korinthus 5,17 leírja annak valóságát, a 
Zsidó 10,14 pedig elmondja, hogy örökre tökéletesekké tett minket Jézus az Ő egyszeri áldozatával. Láthatjuk, hogy ez a lelkünkre nem vonatkozik, hiszen a megtérésünk és újjászületésünk után is követünk el bűnöket. Akkor melyik rész a tökéletes?
A szellemünk amit Isten lepecsételt, mivel ha bejuthatna oda a bűn, akkor már nem nevezhetnénk tökéletesnek, és újra és újra újjá kéne születnünk a bűn elkövetése után, ami nonszensz, hiszen Jézus egyszeri áldozata elégséges volt. Az üdvösségünk szerencsénkre nem attól függ, hogy mi tökéletesen cselekszünk e mindig, mert akkor mindenki elkárhozna, hanem attól, hogy Jézusba vetett hitünk által újjászülettünk e. Tehát Jézus tart meg, Ő szerezte és ajándékozta nekünk, Övé minden dicsőség is, az embernek ehhez csak annyi köze van, hogy engedte, hogy a Mennyei Atya újjá szülje! Fontos, hogy ne legyünk bűntudatosak, mert azt az ördög kihasználja és legyengít a vádlásaival, megrabolja a hitünket, az Atyába vetett bizalmunkat!
Legyünk Jézus Krisztus tudatosak, és örvendezzünk az Ő megtartó kegyelmében!

 2018. augusztus, Ausztria  

Tagged:

Written by Jó az Úr

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.